Versenykiírás

Versenykiírás

XXI. Hajnal Imre Matematika Tesztverseny 2017

A Bolyai János Matematikai Társulat Békés Megyei Tagozata a GYSZC Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma, a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, a MTA SZAB Békés Megyei Testülete Matematika Tudományos Műhelye támogatásával ebben az évben is megszervezi a XXI. Hajnal Imre Matematika Tesztversenyt.

Résztvevők: A versenyen a középiskolák nappali tagozatára járó diákok vehetnek részt.

Időpont és helyszín: A verseny 2017. április 8-án (szombat) 9. 15 - 10. 45-ig lesz Gyulán, a GYSZC Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiumában (Szent István út 38.). A teljes program 8. 30–kor megnyitóval kezdődik, és 14.30-kor eredményhirdetéssel ér véget. A feladatok megoldása alatt és után előadások lesznek a kísérőknek, az érdeklődő vendégeknek és a diákoknak. A meghívott előadók között szerepel: dr. Németh József c. egyetemi tanár, dr. Hajnal Péter egyetemi docens, dr. Kosztolányi József egyetemi docens, dr. Szilassi Lajos főiskolai docens, dr. Molnár István főiskolai docens, Pálinkás István szoftvermérnök. A részletes, végleges programról értesülhetnek a www.bolyaibekes.hu honlapon, de minden iskola külön meghívót is kap.

A nevezés feltétele, módja, határideje: A versenyen minden középiskola tetszőleges számú versenyzőt indíthat. Nevezni csak elektronikusan lehet a www.bolyaibekes.hu honlapon a Hajnal Imre Matematika Tesztverseny menüpont alatt 2017. április 1-jéig. A nevezés részleteit ott pontosan megtalálják.
A versenynek ettől az évtől kezdve nincs nevezési díja. Ebéd a jelentkezéssel együtt külön kérhető 900 Ft-os áron. Az igényelt ebéd árát a Szülők-Öregdiákok Alapítványa OTP-nél vezetett, 11733003-20062967-00000000 számú számlájára kérjük befizetni a jelentkezéssel egyidőben! Kérjük, a megjegyzés rovatba írják be a következőket: HIMT, rendelt ebédek száma, számlázási cím! A befizetésekről számlát küldünk.

A verseny lebonyolítása: A diákok három kategóriában versenyeznek. I. kategóriába tartoznak a hagyományos 9-10. valamint a nyelvi előkészítős 9-11. évfolyamos tanulók. II. kategóriába tartoznak a hagyományos 11-12. valamint a nyelvi előkészítős 12-13. évfolyamos tanulók. III. kategóriába tartoznak a szakiskolákban tanuló diákok évfolyamtól függetlenül. A kategóriánként különböző feladatlapon 90 perc alatt kell 25 feladatot megoldani. A feladatokra adott 5 lehetséges válasz (A,B,C,D,E) közül kell kiválasztani a pontosan egy helyeset. Jó válaszért 5 pont, hibásért 0 pont jár. Ha a tanuló a kérdésre nem válaszol, 2 pontot kap. Eredményt a verseny után kb. 3 órával hirdetünk a fentebb jelzett kategóriákban külön-külön. Ha azonos a pontszám, akkor a több helyes válasz, ezek egyenlősége esetén a prioritás szám a döntő. Ha ez is megegyezik, holtversenyt hirdetünk.
A versenyen számológép, író- és rajzeszköz (toll, ceruza, vonalzó, körző) használható, függvénytábla és más könyvek nem.

További információk megtalálhatók a www.bolyaibekes.hu honlapon, illetve kérhetők a marczisgy@t-online.hu e-mail címen.

Várjuk a tanulók jelentkezését! Gyula, 2017. február 4.

Letöltés Word formátumban
Letöltés PDF formátumban