Versenykiírás 2012-2013

A Bolyai János Matematikai Társulat Békés Megyei Tagozata az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiummal együtt, a MTA SZAB Békés Megyei Testületének Matematika Tudományos Műhelye támogatásával a 2012/2013-as tanévben ismét meghirdeti az
V. Békés Megyei Középiskolai Matematikaversenyt.

A verseny típusa: A tanulóknak az egyetlen fordulóban 180 perc alatt kell 5 kifejtős feladatot megoldaniuk.

Kategóriák: A versenyre jelentkező középiskolás diákokat évfolyamonként értékeljük iskolatípustól függetlenül. A nyelvi előkészítős osztályokba járó tanulók a hagyományos képzésben résztvevő tanulókkal együtt versenyeznek az egy évvel alacsonyabb évfolyamosokkal. A 0. évfolyamosoknak külön kategóriát nem indítunk, ők is a 9. évfolyamosokkal együtt versenyeznek.

Jelentkezés: Az iskolák 2012. november 30 -ig jelezzék részvételi szándékukat a marczisgy@t-online.hu e-mail címre a csatolt jelentkezési lapon! Jelezzék azt is, hogy vállalják-e, hogy diákjaik az iskolájukban írják meg a dolgozatot! Írják meg, hogy vállalnak-e a kollégák javítási feladatot! Minden iskola tetszőleges számú tanulót nevezhet.

Nevezési díj: nincs

Helyszín: A versenydolgozatokat a tanulók megírhatják saját iskolájukban, ha az iskola biztosít pedagógus felügyeletet a verseny ideje alatt (matematika szakos tanár is felügyelhet). Ha az iskola ezt nem tudja biztosítani, akkor a diákok a versenydolgozatot egy később egyeztetett helyszínen írhatják meg.

Használható segédeszköz: bármilyen függvénytáblázat, zsebszámológép, író és rajzeszköz.

A verseny időpontja: 2012. december 10. (hétfő) 14.00–17.00

Javítás: A dolgozatok kijavítására az arra vállalkozó kollégákat kérjük fel.

Díjazás: A legjobb eredményt elért tanulók oklevelet és könyvjutalmat kapnak.

A versennyel kapcsolatban érdeklődni lehet a marczisgy@t-online.hu e-mail címen vagy a 06-20-380-9365 számú mobilon. Az információk megtalálhatók lesznek a www.bolyaibekes.hu honlapon is.

A kollégák segítőkész munkáját megköszönve várjuk az iskolák jelentkezését.

Gyula, 2012. október 25.

A verseny szervezői nevében:
Marczis György szaktanácsadó BJMT Békés Megyei Tagozata titkára