Versenykiírás

XXVIII. Hajnal Imre Matematika Tesztverseny 2024-2025

A Bolyai János Matematikai Társulat Békés Megyei Tagozata, a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium, a GYSZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium, a MTA SZAB Békés Megyei Testülete Matematika Tudományos Műhelye és minden résztvevő iskola támogatásával ebben a tanévben is megszervezi a XXVIII. Hajnal Imre Matematika Tesztverseny-t és egy későbbi időpontban a hozzá kapcsolódó, az eredményhirdetéssel egybekötött Hajnal Imre Matematika Módszertani Nap és Díjátadó-t.

Résztvevők: A versenyen a Békés megyei középiskolák nappali tagozatára, a szakképző iskolák érettségi vizsgára felkészítő képzésének 12-13. évfolyamára járó, valamint a meghívott, határon túli középiskolák diákjai vehetnek részt.

Időpont és helyszín: A verseny 2024. november 28-án (csütörtök) 14.00 - 15. 30-ig lesz a versenyre jelentkező iskolákban. Minden diák a saját iskolájában írja a dolgozatát, a jelentkező iskoláktól pedig azt kérjük, hogy biztosítsák a helyszínt, a felügyeletet, és segítsenek a szervezésével járó adminisztrációs feladatokban.

A nevezés feltétele, módja, határideje: A versenyen minden középiskola tetszőleges számú versenyzőt indíthat. Nevezni minden kategóriában csak elektronikusan lehet a www.bolyaibekes.hu honlapon 2024. október 21-től 2024. november 27-ig a Hajnal Imre Matematika Tesztverseny menüpont alatt. A nevezés részleteit a kísérő levélben és a honlapon is pontosan megtalálják.

A versenynek nincs nevezési díja.

További részletek a letölthető csatolásban.

Letöltés PDF formátumban