Támogatók köszöntése

A XXVIII. Hajnal Imre Matematika Tesztverseny, a XVI. Békés Vármegyei Középiskolai Matematikaverseny és a Hajnal Imre Matematika Módszertani Nap és Díjátadó Támogatójának

Tisztelt Támogatóink!

A Bolyai János Matematikai Társulat Békés Megyei Tagozata, a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium, a GYSZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium a MTA SZAB Békés Megyei Testülete Matematika Tudományos Műhelye és a résztvevő iskolák támogatásával ebben az évben is megszervezte a XXVIII. Hajnal Imre Matematika Tesztversenyt, a XVI. Békés Vármegyei Középiskolai Matematikaversenyt és a Hajnal Imre Matematika Módszertani Nap és Díjátadót.

A Bolyai János Matematikai Társulat Békés Megyei Tagozata vezetősége megköszöni, hogy támogatták programsorozatunkat: a versenyeket, a módszertani nap és díjátadót. Teljes volt az ötágú síp: Békés vármegyéből, Csongrád-Csanád vármegyéből és Heves vármegyéből, valamint Felvidékről, Kárpátaljáról, Partiumból és Vajdaságból is jelentkező diákok rekord számú, közel 1000 versenydolgozatot adtak be.

Rendezvényeinket a résztvevő iskolákon kívül közel negyven személy, intézmény segítette, lehetőséget adva arra, hogy a diákok kiváló körülmények között versenyezzenek, a legjobbak és a felkészítő pedagógusok méltó jutalmakat kapjanak.

Reméljük, a következő évben ismét számíthatunk nagylelkű segítségükre!

További munkájukhoz sok sikert, jó erőt és egészséget kívánunk.

A XXVI. Hajnal Imre Matematika Tesztverseny,
a XVI. Békés Vármegyei Középiskolai Matematikaverseny és a
Hajnal Imre Matematika Módszertani Nap és Díjátadó támogatói

Fő támogatóink

Békéscsaba Megyei Jogú Város
Békéscsabai Szakképzési Centrum
Békéscsabai Tankerületi Központ
Békés Vármegyei Önkormányzat
Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft.
Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Kar-Békéscsaba
Göndöcs Benedek Katolikus Technikum
Gyulai Szakképzési Centrum
Gyulai Polgármesteri Hivatal
Marzek Kner Packaging Kft.
Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
OH Békéscsabai Pedagógiai Oktatási Központ
Polygon Kiadó
Rózsa Törzsasztal Alapítvány
Szülők - Öregdiákok Alapítványa

A résztvevő iskolák:
Békés-, Csongrád-Csanád-, Heves vármegye
Délvidék, Felvidék, Kárpátalja, Partium

Támogatóink

Bárka
Boglárka Kertészet - Nagy József
Eigel Ernő
Faragó Ágota, fazekas - Gyula
Fodor Hotel Gyula - Fodor Sándor
Főnix és Pacsirta Apartman - Gyula
Gyulahús Kft.
Gyulai Évszázadok Alapítvány – Durkó Károly
Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.
Gyulai Várfürdő Kft.
Erkel Ferenc Nkft.
KÖMAL
Schneider Nyomda - Schneider János
Studium Bt. ’96 - Debrecen
Tourinform Békéscsaba
Wellness Hotel Gyula - Havas István